Asztrológia - Pszichológia - Testgyógyászat

Juhász Viktória vagyok. 2014-ben született meg bennem az a vágy, hogy egy olyan közösséget hozzak létre, amelyben spirituális szemléletű, asztrológia iránt érdeklődő emberek találkozhatnak. Ehhez az élményhez kerestem egy találó elnevezést, így született meg az AsztroKuckó. 

Az első néhány évben az asztrológia elemzések készítése mellett beszélgetős összejöveteleket, asztrológia workshopokat tartottam. A Covid időszakban beindult az élet a világhálón is. Ma már ugyanúgy elérhető minden konzultáció és workshop online is, mint személyesen. 

Hogy a jelentkezők, résztvevők minél több élménnyel gazdagodhassanak, hozzám hasonló szellemiségű segítő társaimat is gyakran meghívom az AsztroKuckóba. Mindannyian önállóan dolgozunk, de időnként együtt is tartunk workshopokat. Bővebben a Bemutakozásban írunk magunkról.

Az évek múlásával újabb területek felé nyitottam, ennek köszönhetően tevékenységem köre kibővült. A testkezeléseket holisztikus szemlélettel végzem, egyszerre dolgozunk testi,-érzelmi-, és szellemi szinten. A kezelések konzultációs részében gyakran kapnak helyet asztrológiai alapon nyugvó észrevételeim.

Az AsztroKuckóban időnként vannak változások. Jönnek-mennek a bútorok, megújul a honlap, bővül a szolgálatások köre vagy új segítő kapcsolódik a meglévő csapathoz. Minden változtatás azzal a szándékkal történik, hogy Neked még több élményt nyújthasson az AsztroKuckó. Ha szeretnél az újdonságokról értesülni, örömmel látlak a Hírlevélre  feliratkozók között.

Kellemes és hasznos időtöltést kívánok az AsztroKuckó online felületén!

Viki

Konzultációk

Személyiség-
elemzés

Felnőttként már elég jól ismered magad, a legtöbb tulajdonságoddal és képességeddel tisztában vagy. Mi újat adhat egy konzultáció? Az elemzés az apró, ám mégis fontos, téged meghatározó olyan részletekkel foglalkozik, amelyek tehetségeid és gyenge pontjaid indikátorai...

Gyerek-horoszkóp

A gyerek olyanná válik, amilyennek visszatükrözöd. Önmagát látja a viselkedésedben és a reakcióidban. A baba-horoszkóp az első hat évet segít megérteni, míg a gyermek horoszkóp magyarázatot ad a 6-12 évesek pálfordulásaira, és segít felsimerni a szunnyadó tehetségeket.

Pálya-orientáció

A pályaorientációs elemzés kimondottan a tehetség, kreativitás, fizikai-érzelmi-szellemi terhelhetőség, tanulási késztetés, kapcsolatteremtési képesség, a munkavégzésre való motiválhatóság és lehetséges hivatás, karrier jellegének vizsgálatára fókuszál.

Előrejelzés

A lelki-, és akaraterőt próbára tevő időszakokra vonatkozóan egyértelmű utalások találhatóak a születési képletben. A pozitív fordulatok bekövetkeztéhez hozzájárulhatsz az esemé-nyekhez való hozzáállásod megváltoztatásával. Ezt hivatott segíteni az asztrológiai előrejelzés.

Élethelyzet megoldás

A találkozások során a fókuszt folyamatosan a kialakult élethelyzeteden tartjuk, és igyekszünk egy számodra elfogadható és kivitelezhető megoldást találni a problémádra. Alkalomról alkalomra mélyítjük az önismeretedet, igyekszünk oldalni a félelmeidből eredő blokkjaidat, gátlásaidat.

Események

E-Asztrológia Program

2024. április 12-én 19.30 órától Kapcsolódj be, kezdj el tanulni asztrológiát online, egy lelkes közösség tagjaként! Vegyél részt az órákon, hallgasd meg az elméletet, majd tedd fel azonnal a...

Előrejelzés készítés

2024. július 27-én 10.00 órától Bemutatásra kerülnek a komplex asztrológiai előrejelzés készítésének módszerei és eszközei. Az előadáson részletesen végignézünk egy példa képlethez összeállított idő térképet.

Ő-szintén

2024. július 16-án 18.00 órától Minden változás a felismeréssel kezdődik. Az Ő-szintén műhely az a hely, ahol a kedvenc foteledbe kuporodva írhatod át forgatókönyveidet.

Testgyógyászat

Gyógyító
ringatás

A ringató mozgás elcsendesíti az idegrendszert, oldja a felgyülemlett feszültséget, ellazítja a testet. A gyengéd érintések biztonságérzést adnak, ami segít elindulni önmagad legbensőbb részei felé.

Reflexzónás Talpmasszázs

A talpmasszázs az egyik legősibb gyógyítási módszer, a szervezet regenerációs képességének aktiválásán alapul. Jótékonyan hat a közérzetre, gyengéden támogatja a test-lélek-szellem harmóniájának kialakulását és fenntartását.

Reflexzónás kézmasszázs

A reflexzónás masszázs a szervezet regenerációs képességének aktiválásán alapul. Leggyorsabban a talpmasszázsra reagál a szervezet, de vannak olyan élethelyzetek, testi állapotok, amikor nincs lehetőség a talp masszírozására. Ilyenkor vesszük elő a kezeket.

Reflexzónás arcmasszázs

Reflexzónás masszázs nemcsak a talpon és kézfejen, de az arcon is végezhető. Az arc gyengéd masszírozása közben a relfexzónák aktiválásával az öngyógyító folyamatok maguktól beindulnak. A finom érintések egyszerre fiatalítanak és gyógyítanak.

Stresszoldás

A testalapú stresszoldó gyakorlatsorok a test minden részét bevonják a blokkok oldásába. Egyszerre dolgozunk három szinten, hogy az izmokban eltárolt traumatikus élményeket oly sok idő után végre felülírhassuk és felszabadulhassunk.

Publikációk

Kapcsolattípusok

A kapcsolatokba rengeteg érzelmi energiát fektetünk mindig. Vajon mit kell tudnia a másiknak, hogyan kell élnie, viselkednie, hogy megakadjon rajta a szemed és kapcsolódni akarj vele?

Akaraterő és kitartás

Ebben a cikkben azt a kérdést feszegetem, hogy vajon az asztrológiai képletből egyértelműen definiálható-e kitartásunk és akaraterőnk. Milyen jelölőket kell megnézni a születési képletben az akaraterő és a kitartás...

E-Asztrológia

Kezdőtől a haladó szintig tanulhatsz asztrológiát egyénileg, a saját tempódban, többféle konzultációs lehetőséggel!

Az Asztrokuckó E-Asztrológia Program ötlete évekkel ezelőtt született meg. Küldetése az önálló tanulás támogatása, az elakadásokban való hatékony és gyors segítségnyújtás, az elméleti tudás egymásra építése, az összefüggések feltárása, az elemző gondolkodás fejlesztése, a gyakorlati alkalmazás módszerének ismertetése.
Az Asztrokuckó E-Asztrológia Programban önállóan, de a szükséges háttértámogatással rendelkezve tanulhatod az asztrológia szimbolikáját értelmezni és használni a gyakorlatban. 

Iratkozz fel az AsztroKuckó Hírlevelére, és értesülj az elsők között az aktuális eseményekről, új tananyagok és írások megjelenéséről!
Feliratkozásodat a Szerencsésnek születni kell? című ajándék publikációval köszönöm meg, mely a feliratkozást visszaigazoló e-mail mellékleteként érkezik Hozzád.